Teszem-veszem a szavakat már egy ideje, nehezen alakul ez a poszt. Olyan szavak jutnak eszembe, mint hagyomány, múlt-jelen-jövő, folytonosság, kontinuitás… Kontinuitás! Micsoda Szó, micsoda fogalom… Oh, drága emlékek régi történelemórákról, könyvekről, leckékről, szónoklatokról melyek mind ezt az egyet magyarázták, értelmezték, bizonyították számolatlanul fecsérelve rá a szavakat. Annyi szó ment pocsékba és mégsem tudta befoltozni az ezer éves lyukat a román történelemben. Nem tudott hídat verni múlt és jelen között és ezzel maga a fogalom számomra súlytalan maradt.
Melyik szót válasszam, hogy kezdjem? Hogy fogalmazzak, hogy ne legyen félreérthető? Olyan kényes ez az egész, talán lehetetlen válalkozás. Hány szó kell ahhoz hogy megfogalmazzak egy érzést, egy képet amitől helyére kerülnek a dolgok és átadható lesz egy felismerés. Szinte hallom a kattanást amivel az utolsó mozaikkocka is helyére kerül, a tüdő megtelik levegővel és a kilégzéssel a torokban rezzenő hangszálakon felmorajlik: “Aha!” Ez az! És egy rövid pillanatra egyértelmű lesz a világ, kerek és teljes, minden kételj és kétértelmüség nélküli. Az ember szó szerint benne áll a bizonyosságban.
Ezt kellene megfogalmazni valahogy egyszerübben, tonnányi szóvirág nélkül, hogy mégiscsak létező fogalom a kontinuitás, amire csak vállat rándítottunk a történelemórán. Íme, itt állok, benne vagyok, alattam körülbelül négyszáz esztendő tevődik egymásra évről évre, napról napra. Ezt kéne elmagyarázzam valahogy, azt, ahogy állok Londonban a Covent Garden kövén, ahogy összekapcsolódik a hely szelleme a saját emlékeimmel és ahogy öntudatlanul azt mondom: Aha!
Talán ha szavak helyett egyszerüen odavezetnélek ...
No comments:
Post a Comment