Előszőr jöjjenek a képek amik a Facebookra kerültek a következő kérdéssel: "Golyókat gurítanak a srácok, de vajon hol?"
A helyes megfejtés Amerikából érkezett!! Clevelandből küldte Juli: "Práter utca, nyócker. Ha Pesten jár a külföldi magyar cserkész, ide biztos, hogy elzarándokol. A regény a KMCSSZ örsvezető képzés keretmeséje, alapköve." (A KMCSSZ = Külföldi Magyar Cserkész Szövetség) Hát ez az! Budapest, Práter utca! Itt golyóznak a Pál utcai fiuk. A gurításnál a sor most esett Nemecsek Ernőre. Erről szól a falon az írás:
Az idő végül mindent bedarál.
Elméletben ezzel mindenki tisztában van, dehát az elméletek nem sokmindenre jók. Az igazi próbakő mindig a gyakorlat és hányszor! De hányszor cáfolt már rá a gyakorlat az elméletekre. Még úgy is, hogy ebben az egyben viszont soha nem volt ellentmondás: az idő végül tényleg mindent bedarál.
Itt inkább az ember hozzáállásáról lehet szó ahogy kiejti ezt az axiómát. Kissé nosztalgikusan, vagy fanyar, fölényeskedő mosollyal, vagy magabiztosan mint egy kivülálló aki még hiszi, hogy őt az idő-daráló nem érinti? Bárhogy legyen is, ez mind okoskodás és elkenés. Mert csak akkor lesz nyilvánvaló ha bekövetkezik: a felismerés tapasztalatból születik. Állunk majd a romokon és szembesülünk az elkerülhetetlennel. Ekkor fogunk a lényegre érezni és megérteni, hogy nincs folytatás. A jövő egy útja lezárult. Nincs tovább. Csak múlt van és ez is csak addig míg a romok emlékeztetnek rá. Az emberi emlékezetből lassan kikopik egy fejezet.
Furcsa dolog ezzel Skóciában szembesülni. Skóciában vagy egész Angliában ahol számtalan katedrális és kastély romjai tartkítják a tájat. Abban az Angliában, ahol a műgyűjtés elindult, ahol fontos a műemlékvédelem, a hagyomány, a megörzés. Mégis: Tintern, Fountains, Rievaulx, Whitby, Buildwas, Byland, St Andrews, Holyrood... mind csodálatos, de rég romos apátságok. Alapításukkor, körülbelül a XII. században, óriási lendülettel váltak díszes, hatalmas katedrálisokká és a boltozatuk alatt népek ezrei dícsérték az Urat. Jelentős, gazdag apátsági templomok voltak egykor de ma csak csupasz, oszlásnak indult csontvázak. Gótikus bordák, faragott oszlopfők vagy részletekben megmaradt padlózat jelzi az egykori nagyságot. Hol tört meg a folytatás? Hogyan vált közömbös irántuk a nép és miért hagyta magára ezeket a pompás építményeket? És vajon csak az építményt hagyta magára vagy talán az építménnyel együtt az Urat is...?
Nehéz kérdések. Azt hiszem pontos válasz nincs, csak a romok külön-külön története amikből átlagot lehet vonni. A Holyrood-i püspökséget például 1128-ban alapította I. Dávid skót király Edinburghben. A XIII. században már állt az a csodálatos gótikus templom ahol királyokat koronáztak, skót parlamenti üléseket szerveztek, vagy királyok temetkeztek századokon át. Aztán az erőviszonyok megváltoztak és a többször felújított, átalakított épületet végül 1766-ban bezárták. Épp időben, két év múlva beszakadt a teteje és hamarosan olyanná lett amilyennek ma is ismerjük: egy csodálatos, festői rom. Még van, de már csak a múltról beszél. Jövője nincs.
Íme egy történet a számtalan, egykor katólikus püspökségi templom közül. Mint a múló idő egy-egy mementója itt, Európában és századokra visszanyúlóan. Hogy rendezik ezt el magukban az angolok, skótok? Nyilván nosztalgiával. Talán az angol kertépítészetre tette a legnagyobb benyomást: hiszen a középkori romok az angol tájépítészet összetéveszthetetlen tartozéka. Annyira, hogy ha egy új kert területén nem volt hasonló épületmaradvány, akkor építettek. Műromok kerültek oda, ahol a valódi hiányzott. Ez lett az angol kert romantikus eleme, mondhatnám "igény lett a romokra". Ahogy ezt a Tata-i parkban is látjuk.
Mi jut eszedbe előszőr ha azt hallod: Skócia?
Válaszd ki a legmegfelelőbbet, és olvasd el a megfejtést!
1/ A skót szoknya?
Talán van is neked ilyen kockás gyapjú szövetből szőtt rakottszoknyád, ami annyira divatos volt egy időben. A piros alapú volt a legnépszerübb, de meglepődnél, ha látnád hányféle színkombináció létezik. Mindenik variáció egy család, egy klán sajátja, lehet, hogy volt idő mikor erről ismerték fel egymást. A tártánból, vagyis a kockás gyapjú szövetből lesz a kilt, vagyis a szoknya. Talán tudod, hogy Skóciában ezt férfiak viselik, és azt, hogy alatta nincsen semmi?
Íme a jól ismert egyenruha a skót dudáson, és a "mindennapi" életben. Bevallom, nekem nagyon tetszett, csinos!
2/ A whisky?
Alkohol nélkül nincs élet, így ezeken a vidékeken gabonából desztillálják a szeszt. De hogyan! Mert micsoda tudománya van neki, hogy az árpamaláta és a csíráztatás hossza, és a desztillálás száma és a hordó és az évek amíg kiforr és hogy kevert-e? Ne kérdezd, nem lettem szakértő. Azt viszont megjegyeztem amikor meglátogattunk egy ilyen lepárlót, hogy vízhiány miatt napok óta állt a termelés. Olyan kevés eső esett ezen a nyáron, hogy a patak szabályosan "elfogyott".
3/ A Loch Ness-i szörny és a kísértetek?
Megjegyzem egyel sem találkoztunk, de komoly múzeuma van Nessinek. A Loch Ness-i tó végig nyugodt volt, és az ódon kastélyokban sem ijesztgetett meg senki... Igaz, vakációs időszakban voltunk, mindenkinek jár egy kis pihenés.
4/ A táj, esetleg?
Fenséges, bizony! És feltűnően kopár: nagyon sok erdőt kiirtottak, hogy helyet csináljanak több millió juhnak... minden oldalban legel vagy húsz. Kiszámíthatatlan, hogy hol a csorda, vagy a gazda. A juhok nyírása is alternatív: teljesen csupaszok legelnek hatalmas "gyapjú gomolyák" mellett és voltak félig nyírtak is. Lehet, hogy például egy zokniravaló gyapjú kellett csak, és a többit meghagyták az állaton...
5/ A karamella és a vajaskesz?
Még mindig áll egy dobozzal a konyhaszekrényünkön! Igazi vajas karamella, habár ezt az írek is magukénak mondják. Különböző ízesítés létezik, így van például sör ízű, vagy whisky ízű... megjegyzem ettől a konyakos meggy jobb.
6/ A skót duda?
A duda hangját ha egyszer meghallod, nem felejted. Mindenen áthatol, nincs zaj amit felül ne múlna! Sipító, vijjogó, folyamatos hang amit itt-ott tarkítanak más hangok is. Talán dallam lenne? Hát talán, de nem is ez a lényege. A skót duda a csatazajt kellett átharsogja hogy irányt mutasson a katonáknak. Így bármekkora legyen a turistaáradat, az utca szélén zenélő skót dudás nem marad észrevétlen.
MEGFEJTÉS:
1/ Ha az 1-est választottad, te bizonyára a női nemhez tartozol. Nálunkfele csak a nők hordanak szoknyát és ez a ruhadarab csak az ő fejükben fordul meg.
2/ Kedvesem, Ön biztos egy férfi! Méghozzá a szilaj, jókedvű fajtából.
3/ Na ne már... Még mindig hiszel a kísértetes mesékben? Ideje továbblépni és felnőni végre.
4/ Romantikus, költői lélek vagy és talán olvastad az Ivanhoe-t, vagy a Rob Roy-t? Hát igen, mindkettőt a skót Walter Skott írta.
5/ Nem mondanám, hogy haspók vagy, de biztos szereted a hasadat. Gondolom a skótok is, de őszintén, olyan kevés zöltség és gyümölcs terem meg ezeken a tájakon, hogy szabályosan hiányérzetünk lett a kirándulás végére.
6/ Ha ez jut eszedbe Skóciáról, akkor a zenei hallásod fejlett. Érzékeny vagy a hangokra és a harmóniákra. Az más kérdés, hogy azért figyeltél fel rá mert tetszett, vagy forditva: pont hogy nem tetszett...
Az egyik egy emlékoszlop ami 1745 vesztes csatájára emlékeztet, és vele a Stuart ház bukására.
A másik egy egyszerű vasúti viadukt. Itt vezetett végig a vonat Harry Potter iskolája fele, itt filmezték ezeket a jeleneteket.
Gondolom nem kérdés, hol álltak többen. Családok, csoportok, magányos utazók filmező kameráikkal készen, hogy az elmenő vonatot megörökítsék. És mindezt honnan tudom? Onnan, hogy mi is ott voltunk.
Íme az én filmem:
Bázelben szállt le a repülő. Semmi különlegesség, tényleg: sík vidék közepén szabályos hasáb alakú épület hosszan előrenyúló tetővel. A színei többnyire szürkék: a padlószőnyeg piszok-tűrő, eleve kopott színű és a kőburkolat sem különb. Még azt is mondhatnám hogy fantáziátlan, ámbár korrekt ahogy egy német, vagy svájcitól kitelik. A kijáratnál következik viszont az igazi érdekesség, a nagy elágazás, a "hármas út". A három kijárat felett hatalmas táblák jelölik mindenik rendeltetését: - Németország - Svájc - Franciaország.
Akár a mesében! :) Mint egy "Csongor" Tünde után jártában, három ország között választhat az ember. Melyik a célravezető? Merre a megoldás? Íme, Ilma sejtelmes útbaigazítása: "Sík mezőben hármas út Jobbra, balra szerte fut, A középső célra jut. Csongor úrfi, jó szerencsét."
Mit tehetnék? Most, hogy tudom, hogy várod a híreimet és főleg hogy megint itt csücsülök az ágy tetején egy szállodaszobában... Meg kell írnom ezt a levelet.
Nadehát, mivel is kezdjem? Mert ha körülnézek semmi kiemelnivalót nem látok ebben a szobában és ez a szag! Ez a tipikus szálloda-szag a világ bármelyik pontján egyformán megtalálható. Ha reggel felébredsz, és beleszagolsz a levegőbe máris tudod, hogy szállodában vagy. Jó, és melyikben, hol? Mert legalább a kontinenst lehetne megnevezni ettől a fertőtlenítő szagtól... vagy az országot, a várost... De nem! Kénytelen vagy más módszereket találni arra hogy rájőjj merre vetett a jósorsod. Mindezt azért, hogy lásd, milyen részletekre is kiterjed a szállodai globalizáció.
Az ablak előtt virító három kukát már nem is említem, egyértelmű, hogy a hátsó udvart nézzük. Azt is mondhatnám, hogy belátunk a szinfalak mögé :) Ami mindig izgalmas ugye, hisz ettől szokta bennfentesnek érezni magát az ember. Itt elég volt három kuka és máris meglett a hatás.
Nade, lépjünk már ki a szinfalak elé és nézzük végig azt az előadást, amit Dublin kínál az ideutazóknak. Bizony, előadást, mert Dublin készült műsoros előadással két fontos felvonásban a számtalan turista örömére.
Az első, mellyel már az első este találkoztunk, a pubok és a Guinness. Véletlenül vetődtünk be egy vacsorára és a pubban nagy örömünkre élő zene volt: egy szál gitáron ír dalokat játszott és énekelt egy srác. Népszerüeket, slágereket! Mindenki ismerte, dalolta, fújta a szöveget, akárcsak itthon ha előkerülnek a régi jó Fonográf, LGT vagy Omega dalok. És persze mi sem akartunk kimaradni és énekelj te is velünk, mert biztos hallottad már őket:
Nahát, oda és vissza voltunk az énekléstől! Vacsora után boldogan vonultunk vissza a "szinfalak mögé" aludni.
Másnap este már vártuk és kerestük az újabb lehetőséget az élőzenés vacsorához. És sikerült! Két helyen is jártunk és mindkét helyen gitároztak, énekeltek és fújták a szép Molly Mallone balladáját. Itt nem lehet kimaradni a jóból, Dublinban minden este buli van. Az utcák tele voltak néppel, időssel, fiatallal akik ki-be járkáltak a számtalan élőzenés pubból, itták a Guinnesst és harsogták, hogy "No, Ney, never!" Hát vidám emberek az írek, azt meg kell hagyni. Lehet, hogy ők találták fel a kocsmatúrát.
A másik "felvonást" fogadjunk, hogy nem találod ki! :) Na?!
Drága Magduskám, hát persze, hogy a whisky. Mert nem mintegy, hogy milyen gabonából készül, és hogy azt előre csíráztatják-e és a hordó, és a víz. Szóval ez egy kész tudomány melyet igen józan emberek műveltek mindig mert komoly világkarrieret futottak be. Vezetett túrákon lehet ismerkedni a híres lepárlókban a technológiával és kostolót is kap a végén az ember. A minőség garantált: a világon kapható összes ír whiskyt a dublini telephelyen állítják elő... ezt mondták!
Én remélem, hogy jól vagy és fel tudtalak vidítani a soraimmal. Igyekeztem olyanra faragni őket mint amilyenek az írek: szilajok és harsányak. Viking vérük túlsegítette őket a történelmi "bukfenceken" és csak dalolnak és koccintanak hol Guinnessel, hol whiskyvel.
Köszönöm, hogy írtál, hívtál és megigérem, hogy én is fogok, íme. Az első "levélnek" már a végére is értem.
A Csukás a Vilmos bácsi ötlete volt. A Csukás is! Mint ahogy az összes többi, kivéve az elsőt: a Vargyas völgyét és az Almási barlangot. Oda mi szerettünk volna elmenni de mint a városi, akit elkáprázat de meg is ijeszt a hegy, magunkra nem volt bátorságunk. Így megkértük. Tudtuk, hogy sokat kirándult életében, ráadásul a szomszédságban lakott. Rendszeresen összefutottunk vele ha az Emberem szüleit meglátogattuk Szentegyházán. Tele volt történetekkel, vidám anekdótákkal és nagyon magabiztosnak tűnt. Hát csapjunk bele! Gondoltuk és így indult az első kirándulás.
A sok beszéd mögött Vilmos bácsi jó székely módjára figyelt minket. Figyelte, hogy mire és mennyire képesek ezek a városiak. Lépésről lépésre emelte a tétet: Szent Anna tó, Bálványos, Torja, Egyeskő és Öcsém... majd a keresztvíz: a Királykő. Zokszó nélkül és örömmel csináltuk végig mindeniket, azt hiszem hogy csak a Királykő után fogadott el igazán mint kiránduló társakat.
Vilmos bácsi ekkor már 73 éves volt. Nem szokványos, hogy ebben a korban ilyen hegyeket másszon az ember és ez nekem folyton a fejemben motoszkált. Kaptattunk felfele az erdei ösvényen és időnként oda-oda sandítottam, hogyan halad? Talán megáll? Még mindig jön? Mert mögöttem jött, előttem persze az Emberem. Tudtam, hogy egy büszke székely csak akkor adja fel ha meghalt: az önsajnálat vagy magunk kímélése számára ismeretlen. Ezért kitaláltam, hogy időnként lassítok és ezzel ő is megpihen! Bennem is székely vér csörgedez és vegyítve a női praktikával ezt ötöltem ki. Aztán meghallgattam a Vilmos bácsi beszámolóját odahaza: "Azért láttam, hogy Ildikó fárad! Mert néha lelassított és gondoltam nem fogom megelőzni. Így néha visszább vettük a tempót."
Mikor 2016-ban hazamentünk, már tudtuk hogy beteg volt. Ezért meg is lepődtünk, hogy egyenesen két tervel állt elő: Csalhó és Csukás! A kettőből végül egy lett és a Csalhó maradt az utolsó közös kirándulásunk. Ez már az ő próbatétele volt és száztíz százalékban teljesített, ahogy fogalmazott. Mégis, pár hónapra rá már kifele kényszerült az életből s az utolsó, végső "kirándulásra" már egyedül ment...
A Csukás úgy maradt ránk mint elvégzendő feladat, egy munka amit közösen idítottunk el de már nekünk kell bevégezni. Ott lebegett a gondolatainkban és a nyári tervezgetések felett támasz nélkül, kissé bizonytalanul mert szót nemsokat ejtettünk róla miközben tudtuk, hogy kitérni nem lehet. Görögtek a napok és telt a nyár, míg egy nap az Emberem végre kimondta: Csukás! És mentünk. Gombóccal a torkunkban, eltévedve a borókásban és ámulva a hegyek fenségén. Csak mi ketten, vagy mégis mind a hárman? Messze elláttunk a ragyogó időben, számtalan hegyhát között tisztán látszott a Királykő sziklás vonulata. Mintha csak köszöntene, felidézve azt aki elmúlt. Egy pillanatra mintha ott lett volna velünk és mi inttegettünk és búcsuzkodtunk: Vilmos bácsi, Isten vele...
