Újabb? Nem vagyok meggyőződve... a nyolcadik alkalommal ugyanezek a balerinák táncoltak a kirakatban. Ez a dézsávű, hogy fransziásan' fejezzem ki magam.
Azért mégis volt újdonság. Felújították a szállodát ahol visszatérő vendég vagyok és a falakon már az új tapéta díszelgett. És micsoda tapéta! Igazi virágoskert papagájokkal, csak a hanghatás hiányzott :)
A teljesség kedvéért: ez egy Eijffinger tapéta! A dán Eijffinger lakberendezési cég csodás kreációja.
Yeee! Ismét Repetto, ismét Párizs! Tizenkettedszer járok ugyanabban az utcában, és állok meg a balettcipőbolt kirakata előtt. Most Léa is elkísért, a kolleganőm és ketten fényképeztünk, íme!
Az első szakasz: Hühnersberg - Gmünd A könyv szerint a távolság 13,9 km, emelkedés 285 m és ereszkedés 595 m. Érdekesség, hogy még egyszer sem sikerült ugyanazt a távot mérni, mint amit a könyv írt. Mindig meg kellett fejelni egy pár kilóméterrel, ami szerencsés esetben csak 2-3 km volt, de előfordult ennél több is. Dehát ki számolja így utólag, hiszen mind a lábunkban van már!
A második szakasz: Gmünd - Seeboden
Távolság: 18 km, ereszkedés 293 m, emelkedés 442 m.
Talán ez volt a szebbik szakasz mert erdőben haladt át és a csodás Seebodenig ereszkedett.
A Covid-karanténok lassan levonultak, és az utak újra megnyíltak. Majdnem három év telt el az utolsó kirakati poszt óta, és mennyi minden történt ezalatt! Pedig alig utaztunk, nagyon keveset találkoztunk még azokkal is, akikkel egy házban lakunk. És mégis, valami mintha mégis megváltozott; nem kívül, hanem belül. Az ember gondolkodásában, amitől már másként szemléli a kinti világot. Vagyis megváltozott valami bent, amitől a kint is átalakult. Hiányoznak a karanténos kirándulások.
Balettcipő bolt kirakata Párizsban, a rue de la Paix-n 2022 áprilisában:
Ezen a túrán a meghatározó élmény nem a szag volt, mint Drégely váránál, hanem a hang: az ágak ropogása, a zuhanó hó nehéz surrogása és a tompa puffanás. A zuzmara teljesen maga alá gyűrte az erdőt, vastagon ült az gallyakon. A fák megroskadtak a súlytól, az ágak mélyre hajoltak. Aztán ha már elviselketetlen lett a teher, hangosan roppantak egy párszor és lezuhantak.
A tejfehér ködben csak sziluetteket láttunk, de hallottuk a hangokat. Fülelve mentünk, hol itt, hol ott hallottuk, hogy fealdta az ág, zuhan a súly. Számtalan "áldozat"hevert a lábunk előtt, kicsi és nagy, gyakran torlaszolták el az ösvényt. A tél keményen szaggadta az erdőt.
Vasárnap kirándulni voltunk a Drégely váránál. Gyönyörű idő volt, és az erdő nagyon szép. A levelek mind lehullottak már, rozsdavörös takaróvá olvadva fedték be a földet. A lecsupaszodott ágak között messze elláttunk az erdei tájban, sehol egy mozgás. Mintha minden elhalt volna a téli készülődésben, csend volt és mozdulatlanság. Csak a mi lépteink vertek némi zajt, azt is képzeltük, hogy egyedül vagyunk ebben a puszta erdőben.
Libasorban haladtunk, én mentem elől. Ezért elsőnek éreztem meg a meleg állattest kipárolgását, a nedves bunda illatát, a nyomot, amit egy állat hagyhatott itt, mikor kereztezte az utunkat. Kicsivel előttünk járhatott itt, de már elillant. A szemünk nem látott semmit, a fülünk sem hallott zajt, csak az orr jelzett félreérthetetlenül és egyértelmüen: itt járt, nem is olyan rég. Milyen állat lehetett, talán őz? Talán vaddisznó...? Ki tudja. Itt járt és mi hirtelen figyelni kezdtünk. Az erdő él, lényeivel együtt végzi a dolgát. és most megszólított. Az ő szavai ezek: a szag, az illat, a szín, a csend. Sose hidd, hogy egyedül vagy, csak figyelned kell.
Drégely várából gyönyörű kilátás nyílik a környékre, innen tényleg jól lehetett látni a közelgő ellenséget. A bátor vitézek emlékére álljon itt Arany János költeménye:
