Belcsú tisztás

Rég nem esett ránk ennyi eső mint az idén. Hiába, a kedvünk töretlen maradt és mint a nagy "Optimus", megharcoltunk az elemekkel. Örömünkre.

Egyeskő, Öcsém

A Hagymás hegység magányos őre az Egyeskő, róla mintázta Kós Károly a Budapest-i állatkert nagy-szikláját 1912-ben. Az Egyeskő menedékház 1508 méteren van, épült 1932-ben.
Kelet felől megkerülve mentünk tovább az Öcsémre. Csúcs: 1708 méter.



Álljon itt egy idézet Lin Csi vándorlásaiból arról, hogy miért szeret az ember a hegyre kirándulni.

Su La Ce 50. írása Lin Csi vándorlásairól

Közreadja: Sári László

Az ífiú Lin Csi egy nap meredek hegyoldalon páfrányfenyők árnyékában üldögélt lustán. Magasra mászott aznap a hegyre, maga is eltűnődött rajta, hogy miért. Korábban szívesebben járta völgyek puha ölét, kószált szélfogrozta réteken vagy hevert apró tisztások füvén. Otthonosabban érezte magát védelmükben mint a hegyek csúcsán. Aznap mégis a szírt felé vette útját s már majdnem felért de előtte jól esett megpihennie a fenyők árnyékában. Idefent már nincs mit keresni. Nics tovább cél, nincs több akarás, erőfeszítés. A vándor terhei lehullanak, könnyűnek, tisztának érzi magát. Fenség, erő és szelid derű költözik szívébe értette meg Lin Csi mindjárt a hegyi remeték boldogságának titkát. És arra is most gondolt előszőr hogy mi céljuk lehet a zarándokoknak mikor a szent hegyeiket másszák. Bizony a lenti labirintusok fáradt vándorainak ez a legteljesebb megnyugvás. Ott lent elfordul magától  az ember itt fent magára talál. Ott magas célok, hangos iparkodás itt csendesség, rend, jámborság. Erre való hát a hegyi kirándulás. A remete örökre elhagyja lenti vágyait, a zarándok helyreállítja lelki egyensúlyát, gondolta Lin Csi és szégyenkezve jutott eszébe saját városi élete. Türelmetlensége szerzetestárssai és megvetése az írástudók és iparkodó városlakók iránt. Ám az lehet csak szelíd, tűrelmes aki valóban meglelte lelki egyensúlyát. Az lehet szelíd aki erős. A gyenge csak gyáva lehet. Semmi más. Töprengett Lin Csi a hegyen a páfrányfenyők alján. Az erős őszíntén lehet elnéző, megengedő. A gyenge amikor szelíd csak képmutató. A cél tehát az erő, hogy aztán önmagad fékezésére használd. Csak az erős élhet erőfeszítés nélkül, könnyedén. Fogalmazta meg önmaga számára az ífjú Lin Csi a tanítást amelyet felfedett számára a hegy.

Balett

Már több mint két éve nem jártam Párizsban és nem tudom, hogyan rendezték át a balettcipő üzlet kirakatát. Viszont balett előadásra mentünk pénteken itt Budapesten, a Moszkvai Állami Akadémiai Klasszikus Balett előadására. A műsoron Sztravinszky Tűzmadár és Tavaszi áldozat.
Nagyszerű előadás, nagyszerű táncosok.  Minden mozdulat és a legapróbb izom is ellenőrzött és kimunkált. Lassítva talán még nyilvánvalóbb ez a rengeteg munka:

A múltat végképp eltörölni

Ugyanaz a nóta szól (számtalan) Új Kor hajnalán és a népek hallani sem akarnak a múltról. A múlt egy tollvonással el van seperve, meg van szüntetve, egyszerünen nincs. Gonosz, csúf, fújj!
Az Új Jövő azzal kezdődik, hogy lerombolják a múltat és eltüntetik. Felszámolják még a legapróbb tárgyi bizonyítékot is, kiiktatják a "régi" embereket, kipucolják a fejekből az avitt gondolatokat. Az új  jövő építői hatalmas gondal vágják maguk alatt a fát... a múltat, aminek természetes kinövéseiként megszülettek. A "múlt" csak szitokszó, az "akkor" csak pejorativ jelző kontrasztba állítva a "most" -al, mert most nagyon jó. A légüress térre épülő jövő saját legendáriumot alkot a múltról, amit inkább hinni mint ismerni ildomos.

Én ezt a gondolkodásmódot ismerem, ismertem eddig. Aztán rácsodálkoztam a skandináv béketűrésre. Egy gyors séta Helsinkiben elég arra, hogy feltérképezzük a történelmét. A százéves orosz uralom impozáns nyomai helyben maradtak. Az orosz ortodox katedrális, vagy II Sándor cár szobra 1863-ból, vagy az egyetemi könyvtár festményeiről letekintő orosz méltóságok... A múlt volt, van és marad. Velünk marad. Ő tanít jövőt tervezni és építeni úgy amilyenre őmaga is sikeredett: ha jól ha rosszul.

II Sándor cár mögötte az evangélikus katedrális

Az orosz ortodox katedrális

Séta a "jelenben"

Kenyérsütés

Ugyanilyen meleg nyár volt mint most. Emlékszem, nagymamám nagyon készült, aznap kenyérsütés volt a komáéknál. Befűtötték a hatalmas kemencét ami nagy eseménynek számított és oda vittük mi is a kenyértésztát megsütni. A szakajtókban már keltek a kiszaggatott kenyerek miközben nagymama a vendégeléshez öltözött. Ott töltöttük a délutánt egészen addig, amíg kisült a kenyér.
Emlékszem, ahogy baktattunk a poros úton lefele, a Blanka néni boltja előtt és vittük a szakajtókat. Még ma is érzem bőrömön megütköző napsugarakat, a szandálamba bújt porszemeket és a várakozást, az életemben első kenyérsütés izgalmát. A levegőben izzott a gondoskodó aggódás: megkelt-e eléggé? Majd kisült-e eléggé? A kenyér, a mindenapi...
Sok-sok év után ismét kenyeret sütöttünk. A gyerekkori emlék hatalmas erővel tört be a múltból, tiszta volt és valóságos. Mikor az úton lefele vittük a szakajtókat, nagymamám nem lehetett sokkal idősebb mint én most.

 

Hőség

Ma hirtelen nagyon meleg lett.  Nézem az autóban a hőmérőt, 26 fok. Ráadásul az autó szélvédőjén keresztül is tűz a nap, hát itt fogok megsülni szabályosan az araszoló forgalom kelős közepén. Csak bambulok kifele az ablakon, a gondolataim is le vannak rendesen lassulva. Azért figyelek: sárgára vált a lámpa és mire odaérek piros. Megállok. Kinézek a járdára, végig az üzletsoron és a cégéreken. A legszembetűnőbb cégér kék alapon nagy fehér betükkel hirdeti: Agybetét.
Agy-betét. Alig tűnik fel. Mostanában annyit lehet olvasni a mesterséges inteligenciáról, mindenféle implantátumról amit beültetnek az embereknek és azok ismét hallanak vagy látnak... Már láttam egereken is olyan dathvader-es izéket, vagy a google szemüveg! Így hívnák ezeket a kütyüket, hogy agybetét? Lehet, de azéert furcsa, hogy ezt itt egy ilyen átlagos sarki üzlet hirdeti. Megnézem még egyszer a cégért: Agybetét. A következő szó: Lakástextil.
Szünet.
Áááááááá! Ágybetét! És a tudományos - fantasztikus ködből hangtalanul puffanok vissza a kormány mellé, a valóságba. Ma tényleg nagyon meleg lett hirtelen.

Szinkronicitás

A Széchenyi könyvtárba igyekszem, fel a várba szülinapi csomagot rendelni régi újságokból. Óbudáról indulok autóval és csak remélem, hogy  kegyes lesz hozzám a forgalom és hamar meg tudom járni. Napközben valóban kevesebben vannak, mégis ilyenkor javítják a járdát, hozzák az árut a boltokba vagy csak egyszerüen parkolni készül valaki és a forgalom folyton elakad. Már megint! És pont előttem! Indeksz ki, ugrás ki  - de hopp!! hopp!! Mert a mögöttem levő szürke Audi is ugyanezt csinálja! Mindketten leállunk, hirtelen lemerevedünk mint a bogarak. Hosszas óvatoskodás után én indulok elsőre. Na úgy na! Aztán meg is nézem magamnak a söfőrt az egyik lámpánál: egy fiatalabb, rövid hullámos hajú csaj.
Megyek tovább, kereszteződések és lámpák között. A Dózsa György térnél fordulok rá a várhoz vezető szerpentinre, hol parkoljak? Ajaj, nincs nagy választék. Döntök: 180 fokos fordulás és megállok az út túlsó szélén. Előbb megvárom, amíg a mögöttem levő autó elmegy, de az is megáll: itt van megint a szürke Audi... Nehezen dönti el, hogy megkerüljön. Elbámulok rajta és aztán meglátom, hogy kicsit feljebb ő is 180 fokot fordul. Két autóval lejebb parkolt mint én. Kezdek kiváncsi lenni és várok egy kicsit, hogy kiszálljon. De sietek és inkább idulok a könyvtárba.
A könyvtárban végre megtalálom a boltot és az eladót. Hosszan válogatok, nem vagyok teljesen elragadtatva, de csak megegyezünk. Végre. Mert egy fiatalabb, rövid hullámos hajú csaj várakozik már egy ideje, ő is szülinapi csomagot akar rendelni. Átadom a helyem és még bólkászom egy kicsit az üzletben. Ahogy megyek az autófele, még látom a csajt, ahogy egy ablakmélyedésben igazítja a szoknyáját.
Azért izgat az a szürke Audi, mondom magamnak, követ vagy mi? Az autókhoz érve oda is osonok, hogy megnézzem ül-e benne valaki? De nem látok senkit. Visszafordulok az autómhoz mikor észreveszem a hullámos hajú csajt a könyvtárból amint igyekszik az autók fele. A gyanú lassan kúszik felfele a hátgerincemen és tényleg: a szürke Audi mellett áll meg és kinyitja a csomagtartót. Kaját vesz ki és komótosan beül a kormány mellé. Eszik. De ezt én már megvárom! Mert ki az aki majdnem nekem hajt a város túlsó végén és végig kísér egészen a könyvtárig? Most én fogom követni és gyorsan átismétlem a detektiv filmekben látottakat. Lassan elindul. Úgy döntök addig követem, amíg azonos az útvonalunk és persze hagyok egy kis követési távolságot. Kanyar egy, kanyar kettő: lassan megyek utána és képzelődöm, hogy ki lehet. Miért volt annyira lassú és ráérős? Vajon ő is észrevett engem? Kinek rendelhette a szülinapi csomagot? Már szinte sajnáltam, mikor a kereszteződésben másik irányba tért...

Elgondolkodtató, hogy milyen szüreális tűkörképe voltunk egymásnak kábé egy óráig. Azonos volt a tervünk, a szándékunk, az útvonalunk és az időzítésünk. Erővonalaink teljesen egyeztek. Ezek után megtörténhet, hogy ugyanarra a szülinapi bulira igyekszünk és ugyanannak az ünnepeltnek fogjuk egyszerre átadni ugyanazt az ajándákot...?!